Tisztelt Városvezetők, kedves Lakosok!

Fél év telt el a választás óta és szinte heti rendszerességgel tapasztalom, hogy a jelenlegi vezetés az előző testület és az előző polgármester munkáját becsmérli, azzal kapcsolatban hazugságokat állít.

Tudom, hogy politikusként kénytelen vagyok sokmindent eltűrni, így eltűrtem azokat a dolgokat amiket nem tartottam túl nagy horderejűnek. Végig hazudták – velem és az előző testülettel kapcsolatban tett állításaik révén – a választási  kampányt, és az elmúlt fél évben is eleget, de nem szóltam semmiért. Nem kapálóztam a székemért, mert azt gondoltam, hogy az elért eredmények magukért beszélnek.

Nem nyertem, elfogadtam.

Most azonban betelt a pohár! Minden hazugságot azért nekem sem kell elviselnem! Legutóbbi Facebook bejegyzésében a polgármester kijelentette, hogy a 100 milliós strand pályázat csak szóbeli megállapodás alapján került kivitelezésre, mindenféle dokumentálás nélkül. Mindez hazugság és rágalom! Természetesen közbeszerzési eljárás eredményeként kialakult vállalkozói szerződés megkötésével történt a kivitelezés!

Üzenem a polgármesternek és a képviselőknek, hogy elmentek a falig! Ezért a rágalomért feljelentést teszek, mert elegem van a választási – és az utóbbi fél év alatt elhangzott – hazugságokból, rágalmakból és lejáratásból! Tisztességgel végeztem a munkámat, örülnék, ha a lakhelyemen az emberek nem az undorító hazugságaik alapján ítélnének meg, hanem az elvégzett munkám és emberi értékeim szerint.

Hallottam, hogy az egészségháznál nem egyeztettünk az orvosokkal, illetve nem készült terv. Egyrészt terv nélkül be sem adhattuk volna a pályázatot, másrészt pont az orvosokkal történt egyeztetések nyomán készítettük a tervet.

Hallottam, hogy korrupt vagyok, jogszerűtlenségeket követtem el, és ezekből a polgármester polcán gyűlnek a bizonyítékok. Ezúton kérem, hogy az összegyűlt „bizonyítékok” legyenek hozzáférhetőek, mert a legnagyobb aljasság szóban terjeszteni olyan dolgokat, amiket nem tudnak bizonyítani!  Felháborító, hogy valaki olyan propagandával operál, amire nem lehet válaszolni, ami ellen nem lehet védekezni. Ha igaza van, akkor én vállalom a következményeket! Ha nem, akkor viszont neki kell!

Jó lenne ha az új polgármester és testület végre nem hátrafelé mutogatna! Örvendetes lenne, ha már most nem azon dolgoznának, hogy négy év múlva mindenki egy gazembernek gondoljon engem! Nem kell félniük, kicsi az esélye, hogy elinduljak. Ezt a mocskot elég volt egyszer átélni.

Természetesen arról sohasem tesz említést sem, hogy mindezek a pályázatok az előző testület munkái.

Sokkal jobb lenne a városnak, ha elkezdenének végre dolgozni Nagymarosért, esküjük szerint ahogy mi, az előző testület is tettük. Nem abból előnyt kovácsolni hogy az előző vezetést az előző polgármestert járatják le hazugságokkal.

Petrovics László

————————————————————————————————————————————————————-

 

Köszönöm Nagymaros!

Kedves Nagymarosiak!
Ezúton köszönöm meg minden polgártársamnak a kitüntető bizalmat az elmúlt tizenhárom évre.
Megéltünk együtt a sok szép ünnepet, árvizeket, fejlesztéseket és izgalmas együttléteket a nagy rendezvényeken! Számomra hatalmas élmény volt ezzel a nagy bizalommal a hátam mögött végezni a munkámat, és látni az időről időre történő fejlődést. Mindenkinek nagyon köszönöm az elismerő leveleket, szavakat, vállveregetéseket. Köszönöm az építő kritikákat és segítő észrevételeket! Boldogságot okozott számomra azoknak a köszönete, akiknek segíteni tudtam a bajban, és akiknek örömet okoztam a köszöntésekkel, a méltó közös ünnepekkel. Köszönöm hogy az erős lejáratás ellenére majdnem ugyanannyian szavaztak most rám mint öt évvel ezelőtt! Köszönöm, hogy ilyen sokan szavaztak képviselőjelöltjeimre! Bármikor forduljanak hozzájuk bizalommal, igazán remek emberek! Gratulálok az új Polgármesternek és a Képviselő-testületnek! Legyenek jó gazdái a városnak!
Kívánom Nagymarosnak, hogy az új vezetéssel még gyorsabb legyen a fejlődés, továbbra is nyugodt és kiegyensúlyozott élettér legyen a település!
Sok boldogságot és sikereket kedves mindannyiuknak!
Petrovics László

 

Kedves Nagymarosiak! Így adtam át az önkormányzatot:

1. melleklet ugyiratok.pdf
2. melleklet megbizolevel.pdf
3. melleklet bankszamla egyenleg.pdf
4. melleklet hazipenztarak.pdf
5. melleklet hitelek.pdf
6. melleklet kovetelesek.pdf
7. melleklet helyi ado kovetelesek.pdf
8. melleklet megrendelesek.pdf
8. melleklet Projekt kifizetesek.pdf
8. melleklet szerzodesek.pdf
9. melleklet kotelezettsegek.pdf
9-2019 zarszamadas 2018.pdf
10. melleklet adasveteli szerzodesek.pdf
PM atadasi jegyzokonyv.pdf