13 év eredményei

2006-ban nyugodt közéletet, lendületesebb városfejlesztést ígértem.  Munkámat a Képviselő-testülettel, a Polgármesteri Hivatal dolgozóival, mint egy jó csapat végeztük és bízom benne, hogy a választók érzik a változást és látják a fejlődést!

Az azóta eltelt években közel 3,4 milliárd forintot fordíthattunk fejlesztésre, melyhez megközelítőleg 350 millió forint önrészt tett hozzá az Önkormányzat.

A fejlesztések megvalósításához a következő dokumentumok készültek:

  • Integrált Városfejlesztési Stratégia
  • Települési Arculati Kézikönyv
  • Helyi Építési Szabályzat melyet a fejlesztés érdekében folyamatosan módosítunk.

Az önkormányzat gazdasági helyzetének alakulása az elmúlt 12 évben (x 1000 Ft):

 

13 év átgondolt vagyongazdálkodásának eredményei (tájékoztatás ingatlanjainkról):

  • sikeres tárgyalásaink nyomán a város tulajdonába került 22 ha a Felső-mező területén, ahol terveink szerint megépítünk egy Sport- és Szabadidő Központot parkolóhelyekkel, aktív turisztikai szolgáltatásokkal;

  • értékesítettük a folyamatos veszteséggel járó, vagy felesleges ingatlanjainkat;
  • tulajdonba kaptuk a Dámtól a Panoráma parkoló végéig a Duna-partot , most már a magunkét gondozzuk;
  • megvásároltuk a Csillag utcai TIGÁZ épületet, amely több problémát is megoldott: az épület bérbe adott helyiségei plusz bevételt jelentenek az Önkormányzat részére,
    ebben helyet kapott a Pedagógiai Szakszolgálat amely így visszakerült  Nagymarosra , valamint egy méltó küllemű házasságkötő terem;
  • pályázatokból vásároltunk külterületi telkeket, gépeket, eszközöket, a helyi gazdálkodás fellendítése céljából;
  • a szálloda melletti ikerlakásokat többségében a benne lakó bérlők vették meg, a többit magán lakás- vagy turisztikai célra értékesítettük;
  • a futballpálya területére, a szálloda épületének és környezetének hasznosítására tárgyalásokat folytatunk.

 

Fejlesztések

A város 16 önkormányzati épülete közül a felét már felújítottuk:

Dézsma utcai présház, Mátyás Étterem, Könyvtár, Sigil Galéria,  Mosoly Gyerekjóléti és Családsegítő (Rákóczi u. 14.), Elsővölgy utcai óvoda, Magyar utcai óvoda, Dózsa György úti óvoda csoportbővítés

 

Dézsma utcai présház

Könyvtár

 

Sigil Galéria és Kávézó

 

Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat

 

Elsővölgyi Óvoda

 

Gondozási Központban (Idősek Otthona) lift beépítése, emeleten szobák kialakítása

 

 

 

 

 

 

 

 

Kültéri fitnesz park kialakítása a Visegrádi utcánál

 

A további ingatlanok felújítására nyertünk pályázatokat

  • Egészségház;
  • kerékpárút – kemping és Magyar utca közötti szakasza;
  • Művelődési ház energetikai és vizesblokk fejlesztése;
  • Rákóczi út első szakasza.

Kiemelt folyamatban lévő fejlesztések

  • Dózsa György úti óvoda eredeti épületének felújítása;
  • zajlik a strand fejlesztése;
  • a sportcsarnok tervei pályázati támogatással elkészültek, a kivitelezésre beadtuk az első támogatási kérelmünket, a teljes építés három év alatt valósul meg, közel 1 milliárd 200 millió forintból.

 

 

Fejlesztések évek szerint visszamenőleg

 

2019.

  1. Művelődési ház felújítása (Magyar Falu Program – Nemzeti és helyi identitástudat erősítése) – 21.169.997 Ft (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban)

A pályázat tartalmazza Nagymaros Művelődési Házának részleges felújítását (két kisterem), az épületben és annak udvarán egy év időtartamú hagyományőrző programsorozat megvalósítását, valamint ez utóbbihoz kapcsolódóan egy részmunkaidős közösségszervező munkatárs alkalmazását.

  1. Strand fejlesztés – 100.000.000 Ft (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban)

Az I. szakaszban egy hatalmas attrakció, egy hajó kerül elhelyezésre, mely önmagában betölti egy komplett játszótér funkcióját.  Ebben a részben kerül még elhelyezésre egy mobil WC; Wi-Fi hálózat kiépítése is történik még, mely az egész strand területén elérhető lesz.

A játszótér környezetében további, a meglévővel azonos kialakítású, típusú padok kerülnek telepítésre. Egy bringa szervizpont és kerékpártároló is beépítésre kerül ezen a szakaszon.

A strand II. szakaszában a pihenésre és árnyékra vágyók találnak menedéket, melyet további padok telepítésével kívánunk elérni. Szintén ebben a szakaszban kerül elhelyezésre közvetlenül a Mainzi utca melletti lejárónál a vízi mentő „lakhelye”.

A III. szakaszban a kisgyerekeseket helyeztük a középpontba. Az ide telepítendő eszközök az 1-8 éves korosztály részére használandók. Erre a területre ivókút is kihelyezésre kerül.

Az utolsó „állomás” kimondottan a sportolni vágyók kedvére készül: itt alakítjuk ki a strandhoz rendelt fitneszparkot.

A fenntarthatóság és rend megőrzése érdekében további eszközök is beszerzésre, telepítésre, alkalmazásra kerülnek (kamerarendszer).

Ennek megfelelően a következő termékek kerülnek még beszerzésre:

  • homoktisztító gép
  • mélységjelző bója
  • szelektív hulladékgyűjtők
  • információs táblák
  • nyugágyak
  1. Okos zebra  (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban) – 2.000.000 Ft

A Generali a Biztonságért Alapítvány által kiírt „okos zebra” pályázaton nyertünk, így 50% önerővel megvalósítjuk az alsó iskola és könyvtár közötti útszakaszon.

  1. „Virágos Vasútállomásokat!” (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban) – 150.000 Ft

A Vasutas Települések Szövetsége által kiírt pályázatból a zöldséges mögötti fákat szeretnénk pótolni az ősszel.

      5.- 6. Orvosi rendelő külső és belső felújítása (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban) – 96.692.935 Ft

Két pályázaton is – a 2068/2017. (XII. 28.) Korm. határozat és a Magyar Falu Program pályázatán is – nyertünk, ezáltal megvalósulhat a külső és a belső felújítása is az Egészségháznak.

Kívül nyílászárócsere, festés, mázolás, akadálymentesítés, szigetelés, homlokzat javítása, esővíz elvezetése , míg belül fűtésrendszer felújítás, mosdó helyiségek megújítása, belső nyílászáró csere és a teljes elektromos hálózat cseréje a cél.

 

2018.

  1. Rákóczi út fejlesztése (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban) – 153.086.512 Ft

A Fehérhegy és Elsővölgy utca közötti szakaszon a Rákóczi út megújul:

A keretből az útpálya mellett a járdák felújítására, a nyílt csapadékvíz elvezető árok felszín alá, zárt rendszerbe helyezésére, a zöldfelületek felújítására illetve néhány új parkolóhely kialakítására nyílik lehetőség.

  1. Fecskeház – 7.427.518 Ft

Fehérhegy utcai ingatlanunkat felújítottuk, mely állapota komfort nélküli volt, így nem megfelelő a hosszú távú lakhatásra. Ezért a felújítás során közmű bevezetés és teljes összkomfortos lakás kialakítása volt a célunk; és pályázatban foglalt célok mentén használatra átadtuk.

  1. Művelődési Ház vizes blokk felújítása (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban) – 30.790.000 Ft

A Művelődési Ház vizesblokkja megújul; több piszoár, WC-k, zuhanyzók kerülnek kialakításra, továbbá akadálymentes mellékhelyiség is.

  1. Kerékpár út felújítása (megnyert pályázat – megvalósítása folyamatban) – 39.667.120 Ft

A focipálya és a Magyar utca közötti szakaszon a kerékpárút teljes felújítására nyertünk támogatást. A megvalósításról a közbeszerzés függvényében fogunk további tájékoztatást adni.

  1. Szervátiusz Tibor által készített háborús emlékmű felújítása – 1.416.050 Ft

A szobor 2019 nyarán megújult, a betűket kijavították, újrafestették, az emlékművet és a lépcsőt pedig megtisztították a szennyeződéstől.

  1. Virágos vasútállomásokat! – 150.000 Ft

A pályázatból virágtartókat szereztünk be és muskátlit ültettünk bele, továbbá egyéb rézsűt érintő munkálatokat valósítottunk meg.

  1. Mintakert bővítése a Duna-mezőben és útfelújítás – 9.543.621 Ft

A pályázat keretén belül bővítettük az iskolai mintakertet, melyet be is kerítettünk, továbbá 53 db gyümölcsfát rendeltünk, melyet ismét a gyerekekkel együtt szeretnénk beültetni. A megközelítés segítésére 3 mezőgazdasági utat felújítottunk.

  1. Nagymarosi Zöld Napok – 2.732.820 Ft

Környezetvédelmi szemléletformáló programok valósultak meg 2019 elején, továbbá kiadásra került a Hulladék kisokos kiadványunk.

 

2017.

  1. Diófa utcai károk rendezése – vis maior pályázat – 4.000.000 Ft
  2. Nagymaros, Dózsa Györgyi úti óvoda korszerűsítése – 36.512.998 Ft – a pályázat megvalósítása folyamatban.
  3. Börzsönyi kőzettanösvény kialakítása– 1.000.000 Ft – Egy kis Duna-kanyar kőzetmegismerő tanösvényt hoztunk létre a Visegrádi utca aljánál, melyből megismerhetik a Dunakanyarban fellelhető köveket. További ismeretterjesztő játékok is várják az érdeklődőket.
  4. Rendezvénylánc – 3.207.194 Ft – A pályázat – melyben konzorciumi tagként vettünk részt – 2019-ben nyert: az idei Szent István napi Borünnep részesül a pályázatból.
  5. Nagymaros-Kisgejőc testvérvárosi kapcsolatának elmélyítése – 650.000 Ft – A pályázat keretén belül gejőci gyerekek egy szuper táborban vehettek részt.
  6. Gyümölcsös kert a Duna-mezőben – 9.928.000 Ft – A pályázatból két területet vásároltunk és az egyiket körbe is kerítettünk: ezen a telken közel 100 gyümölcsfát ültettünk el az iskolás gyerekekkel. Továbbá hasznos eszközöket szereztünk be, melyek hozzájárulhatnak a területeink fenntartásához. (A tavasszal ültetett almafán már idén volt pár szem alma ?)
  7. Dózsa György úti beszakadás helyreállítása – vis maior keretből – 16.403.320 Ft

2016.

  1. Annie Sloan – Angol tulajdonú kreatív krétafesték gyártó vállalkozás pályázata művelődési terek felújítására: Közösségi munkában megvalósult a Művelődési Házban a  lambériák, dobogók, paravánok festése, valamint a székek kárpitozása. 250 font ( kb. 90.000 Ft)
  2. Fehérhegy utca pincebeszakadás helyreállítása – 10.000.000 Ft
  3. Rákóczi út pincebeszakadás helyreállítása – 5.278.120 Ft

2015.

  1. Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása – 39.473.685 Ft – Dózsa György utca óvoda csoportszoba kiépítése és vizesblokk felújítása.
  2. 7 személyes kisbusz vásárlása önkormányzati és civil célokra – 7.327.970 Ft
  3. Pállya Celesztin szobor (Lukács István műve) készíttetése a Könyvtár mellé – 2.500.000 Ft
  4. Akadálymentesítés céljából liftet építettünk ki a Gondozási Központban – 21.099.755 Ft
  5. Dózsa Gy. úti óvoda alatti pincebeszakadás helyreállítása – 7.239.000 Ft

2014.

  1. Fehérhegyi vízelvezető rendszer helyreállítása– vis maior pályázatból – 10.985.500 Ft

2013.

  1. Árvízi védekezésre és árvízi károk helyreállítására – 116.743.423 Ft
  2. Térfigyelő kamera rendszer kiépítése a Fő téren – 3.521.183 Ft
  3. Elektronikus közigazgatási infrastruktúra fejlesztése Nagymaroson – 13.909.438 Ft – Nagymaros Polgármesteri Hivatal informatikai infrastruktúrájának fejlesztése.

2012.

  1. Elsővölgy utcai óvoda fejlesztése és bővítése – 126.310. 563 Ft
  2. Fehérhegyi vízelvezetés önerejének támogatása EU Önerő Alapból – 4.587. 717 Ft

2011.

  1. Csónakház felújítása – 12.307.006 Ft
  2. Szent Imre téri üregbeszakadás helyreállítása – 3.775.000 Ft
  3. Fehérhegyi partfalomlás helyreállítása – 2.775.000 Ft
  4. Szelídgesztenyéseink megmentése érdekében kutatás és oltóanyag előállítása, minta kert létrehozása, gesztenyés tanösvény kialakítása – Közös kincsünk: az európai szelídgesztenye programban (Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013) 44.000.000 Ft ( 136.700 euro)

2010.

  1. Nagymaros kereskedelmi fő utcájának funkcióbővítő rehabilitációja, a belső városközpont komplex környezetrendezésének folytatása – 698.366.685 Ft

Teljes épület átépítése, udvar rendezése három helyszínen (Galéria, Könyvtár, Étterem)

Közterület: Kandeláberek beépítése a régi oszlopok helyett, vezetékek föld alá helyezése, burkolati felületek rendezése a Magyar utca, Millennium sor, Váci út, Rákóczi út, Hunyadi sétány területén.

  1. Nagymarosi központi óvoda felújítása – 11.905.856 Ft

(a Magyar utcai óvodában festés, mázolás, vakolat javítás, vizesblokk felújítása, hátsó épületrész beépítése)

  1. Vis maior pályázatok (árvízi védekezés, árvíz miatt keletkezett károk helyreállítása, pince- és partfal omlások) 213.353.750 Ft
  2. Fehérhegy csapadékvíz elvezetési rendszer építése – 80.420.000 Ft

A kivitelezés összességében  25 ha területre terjedt ki; megépült 814 méter vízelvezető árok és csatorna.

  1. Elsővölgy u. 2. sz. alatti önkormányzati tulajdonú óvoda alatti pincebeszakadás helyreállítása – 2.000.000 Ft
  2. Művelődési Ház és iskola kisebb pályázatai 770.000 Ft
  3. Árvízi védvonal kiépítése mobil gát rendszerrel a Duna-parton – 1.190.882.556 Ft

2009.

  1. Dézsma utcai Présház felújítása – 33.139.903 Ft
  2. Magyar utcai üreg beszakadásának helyreállítása – vis maior támogatással– 2.636.400 Ft
  3. Visegrádi utca útburkolati felújítása – 9.253.914 Ft
  4. Vis maior károk rendezésére támogatások a Tégla utca, és a Pállya C. utcában – 781.200 Ft
  5. “Bababarát terület” cím megszerzése – 220.000 Ft

Szoptatós szoba került kialakításra a védőnők melletti helyiségben.

  1. Gyerekrajzok a szakember szemével – Pedagógus szakmai konferencia – 444.000 Ft
  2. Idegenvezetőképzés a Dunakanyarban – 1.660.000 Ft
  3. Kittenberger K. Természetvédelmi Nap szervezése – 605.000 Ft
  4. Csónakház felújítás – 2.911.040 Ft – a Nagymarosi Sportegyesület épületének tetőfelújítására.
  5. Gyerekjóléti és Családsegítő Intézmény kialakítása és Családi Napközi elhelyezése a Rákóczi út 14-ben – Egy mosoly a gyermekekért címmel  – 92.788.802 Ft

2008.

  1. Elsővölgyi óvoda tetőfelújítása – 4.576.188 Ft
  2. Zöldfa utcai útburkolat felújítása – 4.773.000 Ft
  3. Árvízvédelmi vonal tervezése – 52.686.000 Ft
  4. Nagymaros Város Könyvtárának külső és belső felújítása és a szolgáltató terek korszerűsítése 2.000.000 Ft
  5. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése – 21.718.000 Ft
  6. A “24. órában közösen a helyi szelídgesztenyések megmentéséért” pályázat kutatómunkája a kéregrák ellen, kórokozók azonosítása, oltóanyag kifejlesztése, mintaterület kijelölése és kezelése,  – 28.134.000 Ft

2007.

Ravatalozó felújítása – 7.049.040 Ft

A pályázatok mellett említett összegek az önrészeket is tartalmazzák!

 

 

Önerőből történt fejlesztések (pályázatok nélkül)

 

2018.

Őz utca aszfaltozása – 11.000 000 Ft

 

Pogármesteri Hivatal homlokzatának felújítása

  • Nagy sikerű rendezvények (Szent István Napi Borünnep, Nagymarosi Csípős Fesztivál, Kittenberger Nap)
  • Futóversenyek (Dunakanyar Félmaraton – mint majd 2000 főt megmozgató rendezvény, Vertikál futás, Panoráma futás, Ultra Trail Nagymaros)
  • Templom épülete megújult – 1.000.000 Ft támogatás
  • Béki Márton festménye alapján térkép kiadása
  • Megújult a város honlapja
  • Közös kiadvány Verőce, Szokolya és Kismaros településekkel
  • Évente Nagymaros naptár helyi fotópályázat képeivel

2017.

Közvilágítás a Béla sétányon

 

Művelődési Ház parketta felújítás és festés

 

  • 12-es út Fő téri szakaszának aszfaltozása
  • Ravatalozó felújítása, emlékhely környezetének rendezése
  • Csillag utcai TIGÁZ épület megvásárlása, rendbehozatala
  • Támogattuk a Tájházat ?
  • Külterületi útjavítások
  • Elsővölgy tetején aszfaltozás

 

2016.

  • A tornaterem padlója megújult 6.720 euro támogatással Grevesmühlen városától kapott gyűjtésből. Ezúton is köszönjük Nekik!
  • Hunyadi sétányra kandelábereket helyeztünk el
  • Művelődési Ház lapostetőjének javítása a vizes helyiség felett
  • 2014-2016-ig tartó IN-TOWN esélyegyenlőségi projektben való részvétel
  • Az alsó iskolában homlokzat javítás, festés, parketta csiszolás

Partnerek

  • Grevesmühlen, Ahrensbök (Németország)
  • Laxa (Svédország)
  • Loures (Portugália)
  • Grzmiaca (Lengyelország)

Eredmények

  • Testvérvárosi szerződés Grevesmühlen városával
  • Szociális intézmények, szakértők megismerése, együttműködés

2015.

  • Hivatalos szabad-strand létesítése

2010.

  • Új autó vásárlása a Gondozási Központ részére

Évszám nélkül

  • Piac fenntartása
  • Nemzetközi kapcsolatok: Nagyejőc, Grevesmühlen, Léva városokkal
  • Abasár – borünnep közös részvétellel
  • Tiszta udvar  Rendes ház  mozgalom újraélesztése
  • Konyhakert klub előadások
  • Csatlakozás a “Legszebb konyhakertek” mozgalomhoz  (2 országos első díj)
  • Védőnői eszközbeszerzések (audiometer, magzatszív vizsgáló)
  • Hivatali gépjárműpark megújítása, növelése